antkarlog.jpg

Bemutatkozás

Az Antkar Kft.  a MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL A SZÉCHENYI 2020 program keretében, 2015-ben hozta létre kunhegyesi gyáregységét.

Cégünk zöldmezős beruházásként napraforgóhéjból készült brikettet gyárt Jász-Nagykun-Szolnok megyében és forgalmaz az ország egész területén.

A napraforgóhéj brikett olyan fűtőanyag, amely mezőgazdasági melléktermék felhasználásával, adalék- és kötőanyagok hozzáadása nélkül készül. Előállítása során nagy nyomáson préselik henger formájú rúddá.

Az elterjedt fa- és vegyestüzelésű kazánokban, kályhákban, kandallókban önmagában használva az egyéb fűtőanyagokat teljes mértékben kiváltja, hiszen rendkívül magas fűtőértékkel bír és hosszan tartó magas hőleadást biztosít.

GAZDASÁGOS

KÖRNYEZETBARÁT

MAGAS FŰTŐÉRTÉK

napraforgóhéj brikett vizsgálati jegyzőkönyv

 

Napraforgóhéj Brikett 

A napraforgóhéjból készült brikett megfelelő felhasználás mellett akár három-négyszer hosszabb ideig izzik, mint a tűzifa. Alacsony nedvességtartalma miatt pedig égésének hatásfoka kedvezőbb a hagyományos tüzelőanyagénál.

A napraforgó egyéves növény, így a maghéjból készített brikett eltüzelése során csupán annyi CO2 kerül a levegőbe, amennyit a növény élete során megkötött.

MAGAS FŰTŐÉRTÉK

 

Termékünk fűtőértéke 17,4-19,2 MJ/kg, ami azonos a városi gáz fűtőértékével és magasabb a tűzifa fűtőértékénél.

TISZTA ÉS KÖRNYEZETKÍMÉLŐ

Hamutartalma alacsony (2,1-2,4%), égése során nem keletkezik kátrány, fekete korom, ezáltal biztosítva a tüzelő berendezés hatékony működését, hosszabb élettartamát.

ELŐRE KISZÁMÍTHATÓ MENNYISÉG ÉS UGYANAZ A MINŐSÉG

A megvásárolt brikett mennyiségét pontosan lemérjük, amit kifizetett, azt valóban meg is kapja. Az alacsony, kiszámítható nedvességtartalom miatt valóban tüzelőt és nem vizet vásárol. Kötő- és adalékanyagok nélkül készül, csak éghető anyagot tartalmaz.

FŰTŐÉRTÉK:  19-21 MJ/kg
OLAJTARTALOM: 2-3 %
HAMUTARTALOM: 3-4 %
NEDVESSÉGTARTALOM: 3-5 %

 

Jellemzői

Árlista

A feltüntetett árak TARTALMAZZÁK az ÁFÁ-t 

telephelyi árak. 

Kamionos tételnél a kiszállítás megegyezés szerint.

 

TEL.: +36 20 496 3060

20KG-OS ZSÁKOS KISZERELÉS

1 TONNA / 65.000 FT

KALODÁS KISZERELÉS

1 TONNA /55.000 FT

BIG-BAG ZSÁKOS KISZERELÉS

1 TONNA /50.000 FT

 

Partnereink

 
 

Képgaléria & Referenciák

 

Kapcsolat

KÉRDÉSEIKKEL SZÁLLÍTÁSSAL RENDELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓKÉRT FORDULAJNAK HOZZÁNK BIZALOMMAL!

Telephelyeink

5340 Kunhegyes, kunmadarasi út hrsz. 3303/17.

1141 Budapest, Fogarasi út 232.

© All rights reserved to Antkar Kft.